Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Dr. Jekylltől a Mátrixig, Hamlettől a Szép, új világig az alakmások és klónok régóta izgatják az írók-filmesek fantáziáját. Az már ritkább, hogy egy zeneszerző sci-fi-témából írjon operát. A Liszt Ünnepre érkező produkciók közt erre is találunk példát, de előtte nézzük, hogyan is állunk a hasonmásokkal?

Jörg Widmann: Das Gesicht im Spiegel (Arc a tükörben), Fotó: Armin Bardel

Az alakmás mindig is népszerű motívuma volt a világirodalomnak. Shakespeare drámájában Hamlet az apja szellemét látja, aki elmondja neki, hogy gyilkosság áldozata lett – így ülteti el fiában a bosszú gondolatát. Robert Louis Stevenson kisregényében Dr. Jekyll-lel és ördögi másával, Mr. Hyde-dal találkozunk, akik az emberi lélek két oldalát, a jót és a gonoszt hivatottak szimbolizálni.

Megint mást jelent a klónozás: létrehozni valaminek a pontos mását. 1885-ben Hans Driesch német biológus egy tengerisün-embriót választott ketté, a két rész pedig külön-külön fejlődésnek indult. Hét évvel később Hans Spemann egy szalamandraembrióval csinálta meg ugyanezt. Az eljárás nem teljesen idegen a természet működésétől. Néhány növény, például a nyárfa képes klónok létrehozásával – aszexuális reprodukcióval – szaporodni, de egy erdőnyi azonos génállománnyal rendelkező fa mégsem olyan bizarr, mint egy egyforma arcokból álló hadsereg. Márpedig az elmúlt ötven évben a klónokkal kapcsolatos kísérletek és kutatások többnyire azzal a kimondott vagy elhallgatott végső céllal folytak, hogy egy nap embert is tudunk majd „sokszorozni”. 1997-ben Don Wolf oregoni géntudós vezetésével először hoztak létre rézuszmajomklónokat. Két cuki majombébit, Netit és Dittót. És persze rengeteg összeesküvés-elmélet van azzal kapcsolatban, hogy klónozást már embereken is végrehajtottak: főleg népszerű politikusokon, akiket valakik néha le-lecserélnek az ő titkos céljaik végett.

A klónozás a sci-fi-írók és a filmesek fantáziáját is megragadta, és nem csak azért, mert a nézők kedvencei, Ewan McGregor, Nicole Kidman vagy Hugh Jackman még jobban mutatnak több példányban a vásznon. A tökéletes alakmás sokféle kérdést nyit meg, amelyek mind az emberi lét leglényegére irányulnak: mit jelent – ha jelent valamit – egyénnek lenni? Hogy viszonyul az ember ahhoz az alakmáshoz, amely nem ő maga, mégis ugyanolyan? Átok vagy áldás a teremtés képessége az erkölcsileg tökéletlen ember számára?

Fotó: Chris GoldNY / Flickr

A klasszikus irodalmi példák közül rögtön a Szép új világ juthat eszünkbe, Aldous Huxley nyomasztó és harsány disztópiája, amelyben a reprodukció hagyományos módja tabunak számít, ezért klónozással történik. Az alacsony megbecsültségű kaszt tagjait olcsóbb módszerrel „készítik”, egyedek tucatjait hozva létre ugyanabból a génállományból. A regény 1932-ben jelent meg, és jócskán megelőzte a korát, ugyanakkor szociális érzékenységgel és társadalomkritikusan tálalja a témát: hogy lehet, hogy az emberi élet kevesebbet ér, ha szegény?

Kazuo Ishiguro magyarul is megjelent, Ne engedj el című könyvének főhősei egy zárt magániskola növendékei, akiknek legfőbb dolguk az egészségük megőrzése. A mélyen érző fiatalok között szoros kapcsolatok alakulnak ki, ám az intézményben sötét titok lappang. Ahogy a cselekmény előrehalad – SPOILER következik! –, lassan kiderül, hogy Kathy, Ruth és Tommy azért léteznek, mert a külvilágban él egy eredetijük, akinek egyszer fel kell kínálniuk a szerveiket, hogy az életét meghosszabbítsák.

Jelenet a Ne engedj el filmváltozatából. Fotó: FOX

A klónokkal kapcsolatos legbizarrabb olvasmányélményt azonban minden bizonnyal A brazíliai fiúk jelenti. Ira Levin történetében egykori náci keretlegények találkoznak egy brazil szállodában, vezetőjük gyilkos küldetést szán nekik. Meg kell ölniük bizonyos férfiakat, akiknek tucatnyi egyforma fiaik vannak. A fiak ráadásul a kamaszkorú Hitlerhez is tökéletesen hasonlatosak. Az ötlet rendkívül abszurd és elrugaszkodott, érdemes olvasás közben kidobni a mentőövet a csónakból. Viszont a maga módján illő betekintést nyújt a tömegfasizmus kegyetlen logikájába: abba, hogy az egyén, de még Hitler sorsa sem ér fabatkát sem, ha a világuralom a cél.

A görögből eredő ’klón’ szó mindössze annyit jelent: ágacska. Herbert Webber növényfiziológus 1903-ban leszúrt egy ágacskát a földbe, hogy az majd megered – hasonlóképpen a nyárfákhoz. A módszer elnevezésére rövid, könnyen megjegyezhető szót keresett, így bukkant rá a görög ’klon’ tőre.

Az első vagy sokadosztályú sci-fiknek és sorozatoknak köszönhetően ma sokaknak egyszerűen az alakmás fogalma jut eszébe a szóról: az, amelyik jelen van, mint egy tükörkép az eredetivel együtt. Christopher Nolan A tökéletes trükk című filmjében Angier, az illuzionista egy bűvészmutatványhoz Tesla találmányát használja, ám a nézők tapsának ára van. Az alakmásnak minden alkalommal meg kell ölnie az eredetijét.

A Godsend című horrorban egy termékenységi klinika vezetője (Robert De Niro) felajánlja a gyászoló szülőknek, hogy elkészíti elveszített kisfiuk klónját, aki persze aztán rémálmokból és furcsa jelenésekből sejti meg, hogy volt már előtte valaki más. Michael Bay pörgős akciófilmjében, A szigetben Ewan McGregor és Scarlett Johansson egy baljóslatú intézményből igyekeznek kijutni, miközben saját másaikkal is meg kell küzdeniük. A stepfordi feleségek című butuska akcióvígjátékban néhány férfi elhatározza, hogy másolatokat készít a tökéletes nejből. Tom Cruise úgy tér vissza egy űrmisszióról a Feledés című filmben, hogy rá kell jönnie, azóta már elkészült a klónja. A popkultúrában a Star Wars és a Mátrix nyomán tényleg hétköznapi fogalommá vált a ’klón’ szó, igaz, ezek a filmek nem merülnek el a probléma érdekes útvesztőiben.

Sok gagyi között ritka az olyan nagyszerű film, mint a Mahershala Ali főszereplésével forgatott, tavaly bemutatott Hattyúdal. Ebben egy apa végstádiumos beteg, és orvosa felkínál neki egy szokatlan megoldást: elkészítik a klónját, aki helyettesíti a családban, miután ő már elment. Az első dilemmát az okozza, vajon kell-e tudnia erről a feleségnek. A másikat pedig az, hogy az eredeti egy kis ideig még életben van, mikor már helyettesíti őt az új. Mihez kezdjen a főhős, Turner, ha már feleslegessé vált? És megnyugtatja-e, hogy alakmása elégedett és teljes életet él, boldoggá téve szeretteit?

Az opera és a klónozás műfaja ritkán alkot ötvözetet, de vannak kivételt jelentő példák. James MacMillan Parthenogenesis című operája egy furcsa szeplőtlen fogantatásról szól a II. világháború idején. Philip Glass Les Enfants Terribles című táncoperájának két főszerepét nyolcan – egy-egy énekes és három-három táncos – adták elő a premieren.

Jörg Widmann Das Gesicht im Spiegel című operáját 2003-ban mutatták be Münchenben, a Bajor Állami Operaházban. A cselekmény szerint egy fiatal házaspár, Patrizia és Bruno közösen vezet egy biotechnológiai céget, amelynek tudósai végre sikerrel jártak az emberi klónozás területén. A cég mérnöke, Milton – neve utalás Az elveszett paradicsom szerzőjére – sikerrel hozza létre Patrizia mását, Justinét, akibe Bruno és Milton is beleszeret. Hiszen a nő tökéletesebb, mint az eredeti, hamarabb gyógyul, és abban is van valami borzongató és bizsergő, hogy nincs múltja. Másolat, mégis hasonlatos a feleséghez. Egy repülőgép-szerencsétlenség miatt végül Patrizia egyedül marad a doppelgängerrel, akire a tükrök jelentik az egyetlen veszélyt: ha belenézne, rájönne, hogy csupán kópia.

Jörg Widmann: Das Gesicht im Spiegel (Arc a tükörben), Fotó: Armin Bardel

A Roland Schimmelpfennig librettója alapján készült opera október 15-én látható és hallható a Müpában, a Fesztivál Színházban. Bár a kortárs opera műfaja az utóbbi száz évben jóval szélesebb érdeklődésű, mint a szerelmi háromszögek és a féltékenységi drámák, az Arc a tükörben még a modern zenés színházban is kakukktojásnak számít. Érdemes elcsípni!