Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Semmihez sem fogható energiák töltik meg a színpadot, ha a fellépő művészek között családi kötelék van. Generációkon át épülő és gazdagodó zsigeri zenei tudás, varázslatos kommunikáció szavak és pillantások nélkül, szeretetzene. Egy nyelv, ami máshol nem tanulható. A Liszt Ünnepen többször is átélhetjük a családi kapcsolatok erejét.

Placido Domingo, Fotó: Fiorenzo Niccoli

„A szüleimtől két életet kaptam: a normál életemet és a zenei életemet. […] Egész gyerekkoromban a muzsika közelében akartam lenni” – mesélte Plácido Domingo a Harvard Gazette-nek. A világhírű tenor már születése előtt zenét hallgatott, hiszen édesanyja, akit csak „a zarzuela királynőjeként” emlegettek Spanyolországban, még várandóssága utolsó hónapjában is fellépett. Édesapja hegedült, és szintén zarzuelaénekes volt, míg egy meghűléssel vállalt fellépés során visszafordíthatatlanul meg nem erőltette a hangját.

Domingo szülei ennek az énekelt és prózai részeket ötvöző, spanyol színházi-zenei műfajnak köszönhették egymást, hiszen egy zarzuelaegyüttesben találkoztak. Később Mexikóvárosban alapították meg saját társulatukat, amelyben fiuk először zongorázott, később a kórust vezényelte, majd baritonszerepeket kezdett énekelni. Ebből a zenei bölcsőből nőtte ki magát a világhírű tenor, aki azóta is töretlenül népszerűsíti a zarzuela műfaját és ápolja szülei emlékét.

Operalia elnevezésű, fiatal énekesek számára alapított versenyén két díjat is kiosztanak zarzuela kategóriában, a jövőben pedig kifejezetten a spanyol daljáték műfajának szentelt iskolát és színházat is alapítana. „A zarzuelát népszerűsíteni olyan, mintha ellátogatnék egy kiállításra, tele színekben és fényekben gazdag festményekkel a spanyol hétköznapokról” – nyilatkozta Domingo az Opera Online-nak. Ezekkel a vibráló színekkel találkozhat október 9-én a Müpa közönsége is, az elhangzó dalokban pedig ott lüktet majd az énekes szülei és a spanyol kultúra iránti végtelen szeretete.

Janoska-stílus, a kreatív szintézis

Sok más mellett a szoros családi kötelékben rejlik a Janoska Ensemble ereje is. A három Janoska fivér (Ondrej, František, Roman) és sógoruk, Julius Darvas 2013 óta építik a Janoska-stílust. Két hegedűs, egy zongorista és egy nagybőgős – szokatlan kvartettfelállás, nekik mégis tökéletes. Előadásaikban gond nélkül megfér egymás mellett a klasszikus zene, a jazz, a latin vagy a pop, az eredmény pedig zavaros mix helyett kreatív és szellemes szintézis.

Janoska Ensemble, Fotó: Julia Wesely

Családjukban ők a hatodik muzsikusgeneráció, beleszülettek a zenészlétbe: „Láttuk, ahogy szüleink a fellépésekre készültek, mindig szépen felöltözve. Nagyon sok próbára és koncertre magukkal vittek minket, ők voltak az első tanítómestereink” – idézték fel a testvérek a Meet the Artistnak. Szüleik szeretetet és örömet sugárzó zenéje azóta is óriási inspiráció számukra.

Ondrej így mesélt a Fifteen Questions hasábjain: „Gyerekként mindennap zenéltünk, lehetőleg együtt. Az évek során annyira közel kerültünk egymáshoz zeneileg, és annyira megbízunk egymásban, hogy egymásra sem kell néznünk: tudjuk, mit fog játszani a másik.” Julius Darvas egy régi emléket idézett fel a Classical Postnak: „7-8 évesek lehettek a Janoska fivérek, amikor először hallottam őket együtt játszani, és teljesen ledöbbentem. Lenyűgözött a virtuozitásuk.”

A testvérek mindannyian Bécsben tanultak a legjobb professzoroktól, az ott megszerzett tudást ötvözték azzal az egyedülálló eszköztárral, ami a családon belül generációról generációra öröklődik, és amit egyetemeken nem lehet elsajátítani. Ezt a két megközelítést kombinálták, amikor elkezdték kikeverni a Janoska-stílust, hogy úgy forradalmasítsák a klasszikus zenét, ahogy a Beatles forradalmasította a popot. Az improvizáció, a virtuozitás és a spontaneitás hármasával feszegetik a klasszikus zene határait.

A két legnagyobb érték számukra a család és a zene, gyerekeiknek már most igyekeznek továbbadni zenei örökségüket, sőt, komponálnak is nekik: Ondrej két lányának, Valentinának és Letiziának ajánlotta első, Bagatelle pour Va-Le című szerzeményét.

Október 11-i koncertjükön a Zeneakadémián a The Big B’s című legújabb lemezük anyagát hallhatjuk, olyan szerzők „janoskasított” darabjait, akik művészetükkel mindig közel maradtak az improvizáció világához, mint Bach, Beethoven, Bartók, Bernstein vagy Brubeck.

Kozmikus találkozások

Egész estés időutazást szentel szüleinek a jazzszaxofonos Ravi Coltrane is, aki bár súlyos teherként is viselhetné elképesztő zenei örökségüket, inkább büszke rá, és időről időre újra felfedezi és tovább is gondolja, amit ajándékba kapott tőlük.

Ravi Coltrane, Fotó: Michael Weintrob

Bár csak negyven évet élt, a szaxofonos-zeneszerző jazzlegenda John Coltrane hatása a mai napig élő és megkérdőjelezhetetlen, szaxofonhangja pedig senki máséhoz sem hasonlítható. A korszakos zsenit – akinek fotója a Fehér Házban is ott lógott Barack Obama elnöksége idején – az érdekelte, hogy zenéjével boldogabbá tegye az embereket.

Mivel édesapját fájdalmasan korán, kétéves korában elveszítette, Ravi számára zongoraművész-zeneszerző édesanyja, Alice Coltrane volt az első számú zenei és spirituális forrás és inspiráció. 2004-ben közös albumot is készítettek Translinear Light címmel – az összes zenei projektje közül erre a legbüszkébb.

Ahogy múlnak az évek, egyre többször érzi úgy, hogy vissza kell térnie a gyökereihez: „Szeretem a szüleim zenéjét, ami a 20. században számtalan muzsikusnak szolgált iránytűként, és a mai napig rengeteg embert megindít világszerte” – mesélte egy korábbi interjúban. Ezúttal a budapesti közönség is részese lehet ennek a kozmikus családi találkozásnak, ami jóval több, mint emlékezés.

Kézről, szívből

Igazi nagycsaládként működik már 70 éve a Rajkó Zenekar is, amit méltóképpen megünnepelnek a Pesti Vigadóban október 21-én. Igazgatójuk, Gerendási István így mesélt ifj. Suki Andrásnak a Rajkó Zenekarról és a Rajkó-módszerről írt doktori disszertációjában: „1976-ban, amikor idekerültem, mikor beléptem az épületbe, valamit megéreztem, amit aztán a későbbiekben meg tudtam magyarázni. Rájöttem, hogy itt nagyon különleges dolgok történnek, és ez sokkal több mint egy művészegyüttes. Ez egy igazi nagy család volt, ahova nemcsak azért jöttek a különböző művészeti csoportok tagjai, mert a tudásukat akarták fejleszteni és kamatoztatni, hanem bekerültek egy nagyon jó közösségbe.” A családias közösség nemcsak képletesen értendő, a zenekar tagjait gyakran rokoni szálak fűzik össze. Mire az együttes jelenlegi művészeti vezetője, Suki András tízévesen feljött vidékről felvételizni a bátyjával, arról ábrándozva, hogy egyszer az együttes prímása lesz, rokonaitól és testvéreitől már rengeteget tudott a Rajkóban zajló munkáról.

Rajkó Zenekar, Fotó: Valuska Gábor

Szigeti Pál és Farkas Gyula 1952-ben azért hozta létre az együttest, hogy az ország különböző pontjain élő roma fiataloknak lehetőséget teremtsenek a cigányzene hagyományainak ápolására, fejlesztésére. Az elmúlt 70 évben így több ezer fiatal művész került ki tőlük.

Számos kitüntetésük van, de számukra talán az egyik legértékesebb, hogy a roma fiatalok zenei képzését célzó oktatási programjuk, a Rajkó-módszer bekerült a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló programok és tevékenységek nemzeti nyilvántartásába.

Rajkó Zenekar, Forrás: rajko.hu

A módszer egyik alappillére a kézről való tanítás, mely a muzsikus cigány családoknál jellemző zenetanulási módszer volt – a hangszertanulás egyik legegyszerűbb és leggyorsabb, élményalapú formája. Szintén kulcsfontosságú a korai zenetanítás, ami ugyancsak adott volt a cigány családoknál, hiszen egyhetesen már a gyerekek kezébe adták a vonót, hogy megnézzék, rámarkolnak-e, 3-4 évesen pedig már elkezdhettek zenét tanulni. Emellett óriási motivációt, tapasztalatot és rutint adott a fiataloknak a sok fellépési lehetőség is.

A Rajkó repertoárján ma a hagyományos kávéházi cigányzene mellett szerepel az operett, a népzene és klasszikus mesterek kompozíciói is. A jubileumi koncerten a zongoraművész Balázs Jánossal kiegészülve Liszt nagyszabású rapszódiája, a Magyar fantázia szólal meg „Rajkó-stílusban”, Lisztes Jenő cimbalomművész virtuozitását szintén egy Liszt-darabban élhetjük át, míg Sarasate darabja Lendvay József szólójával kel életre.