Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Sorozatunkban a Liszt Ünnep kiváló művészei mesélnek arról, mit jelent számukra Liszt Ferenc művészete, mely alkotások rabolták el a szívüket, és miért fontos számukra a mű, amelyet a fesztiválon játszanak. A befejező részben stílusosan a fesztivál utolsó koncertjének karmesterét kérdeztük. Martin Haselböckkel Kondor Kata beszélgetett.

Saját bevallása szerint egészen ifjú kora óta érdeklődik Liszt Ferenc muzsikája iránt, lelkesedése pedig mind orgonistaként, de különösen karmesterként új utakra vezette Martin Haselböcköt. Együttesével, az Orchester Wiener Akademie-vel elsőként adták elő és rögzítették Liszt zenekari darabjait korhű hangszereken. Három évvel ezelőtti koncertjükön ritkaságokat hallhattunk tőlük, most jól ismert művek mutathatják meg új oldalukat október 22-én, a zeneszerző születésnapján a Pesti Vigadóban.

Fotó: Meinrad Hofer

Első nagy Liszt-élménye tizenöt éves korából származik: a világhírű zongorista, Alfred Brendel hallgatta meg orgonajátékát, majd az orra elé rakott egy kottát, és megkérdezte: vajon tudja-e, miért szerepel orgonaregiszterre vonatkozó utasítás Liszt Ferenc zongorára írt darabjában. A fiatal muzsikust élénken foglalkoztatta a kérdés, és lelkesen elmerült a zeneszerző munkásságában. Később Weimarban döbbent csak rá, a Liszt-életmű milyen nagy része rejtőzik szinte az ismeretlenség homályában: miközben három közkedvelt orgonadarabjával rendszeresen lépett fel, a komponista műveit őrző könyvtárban még vagy ötven olyan alkotást talált, amelyeket a zeneszerző az ő hangszerére írt.

„A nagy orgonaműveket Liszt virtuóz orgonisták számára komponálta, akik olyan gyorsan tudnak játszani, mint a zongoristák. Ezeket sokszor előadtam, aztán felfedeztem, milyen érdekesek azok az alkotások, amelyeket a zeneszerző több változatban is megkomponált. Az eredetileg zenekarra írt, később orgonára átdolgozott művekben Liszt úgy használja az orgonát, mintha szimfonikus zenekar lenne, szinte hallani a különböző hangszereket.” Mint mondja, a folyamat fordítva is létezik: Liszt sok mindent átemelt orgonadarabjaiból a zenekari műveibe. „Amikor vezényelni kezdtem, az az előítélet élt, hogy Liszt nem hangszerelt jól. Én viszont azt vettem észre, hogy összevetve Brucknerrel és a kor más szerzőivel, de még akár Brahmsszal is, Liszt hangszerelése gyakran ötletesebb, kreatívabb.”

Karmesterként izgalmas felfedezés volt számára, mennyire másként szólnak a zeneszerző alkotásai, ha korabeli hangszereken adják elő őket. Legyen szó akár a zongoradarabokról, amelyek esetében természetesen különösen nagy érzelmi többlettel bír, ha olyan példányon csendülnek fel a hangok, amelyen egykor maga a komponista is játszott – de ugyanez igaz a zenekari művekre is. „Nagyon büszke vagyok rá, hogy mi lehettünk az első zenekar, amely korhű hangszerekkel készített felvételt Liszt műveiből” – mondja, ám hozzáteszi, a helyszín is sokat számít. „Liszt szülőfalujában, Doborjánban van egy hangversenyterem, amelyről azt mondták, csak kamarazenére alkalmas, miközben kiderült, hogy Liszt Weimarban kisebb térben mutatta be a műveit. Úgyhogy itt készítettük el a felvételeket, és a hangzás fantasztikus volt.”

Akad-e kedvenc Liszt-darabja? – kérdezem. „Liszt nagyon gyorsan komponált, ennek következtében pedig nagyon sok darabot írt, és mint minden zeneszerzőnek, neki is vannak kevésbé jól sikerült alkotásai. De számomra még ezeknél a műveknél is érdekes, ahogy Liszt átvesz gondolatokat más művészektől, és apránként a saját zenéjévé formálja őket. Nagyon szeretem a B-A-C-H fantázia és fúgát és a Weinen, Klagen, Sorgen, Zagent, ahogyan fogja Bach zenéjét, hozzáteszi a saját anyagát, mígnem egyszer csak már az megy tovább. A Beethoven-szimfóniák zongoraátiratai is zseniálisan adják vissza a hangszerelést a zongoraszólamban. Lisztet egyes tanítványai azzal vádolták, hogy soha nem használ saját témát, mindig csak másokét. De amikor mégis abból indul ki, mint például a Faust-szimfóniában, messze előremutat, a 20. század zenéjének irányába. Ha mindenképpen kedvenc darabot kellene mondanom, a Dante-szimfónia első tétele lenne az. Igazi filmzene” – teszi hozzá nevetve.

A Liszt Ünnepen elhangzó koncerten két zongorára és zenekarra írt művet, valamint két szimfonikus költeményt hallhat majd a közönség a karmestertől és zenekarától. „Liszt egyetlen hangot sem írt le, ami ne kapcsolódna valamihez a zenén túli világból, gyakran az irodalom vagy a képzőművészet területéről. A koncerten megszólaló szimfonikus költemények például irodalmi témára építenek. Az ideálok egy Schiller-verset dolgoz fel, amelynek elég absztrakt, szinte filozófiai témája van: mi az emberiség ideálja? És érdekes módon, ha olvassuk a verset, és meghallgatjuk hozzá a zenét, a Liszt-darabban szinte versszakra pontosan végigkövethetjük az eredeti költemény karakterét. A Tasso pedig, mint Liszt számos műve, a színház világához kötődik: Goethe drámájához készült nyitányként. Lisztet azonban annyira izgatta a téma, hogy saját kommentárokkal látta el és kibővítette a művet. De mint egy jó színházi nyitány esetében, a zene megmutatja a történet fő drámáját.”

A két zongorás műben a szólistára vár a feladat, hogy elmesélje a darab történetét – magyarázza a karmester. „A Malédiction annyira avantgárd, hogy az ember azt gondolná, 20. századi szerző művét hallja. Olyan modern, olyan vad, már a címe is dühöt és ártó erőket fejez ki. Máig kérdéses egyébként, hogy önálló mű-e, vagy egy nagyobb versenymű töredéke. Az 1. zongoraverseny pedig a másodiknál kevésbé introvertált, inkább indulószerű karaktere van. Már nagyon várjuk benne a közös munkát fiatal magyar vendégművészünkkel, Ránki Fülöppel.”