Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Sorozatunkban a Liszt Ünnep kiváló művészei mesélnek arról, mit jelent számukra Liszt Ferenc művészete, mely alkotások rabolták el a szívüket, és miért fontos számukra a mű, amelyet a fesztiválon játszanak. Francesco Tristanóval Seres Gerda beszélgetett.

Francesco Tristano 11-12 éves korában ismerkedett meg Liszt Ferenc műveivel, egy zongorista barátjának köszönhetően, aki megszállottan rajongott Liszt zongoradarabjaiért. A Transzcendens etűdök minden darabját eljátszotta, és ennek hatására Tristano is elkezdett behatóbban foglalkozni a Liszt-művekkel.

© Csibi Szilvia, Müpa

„Liszt Ferenc rendkívüli egyéniség volt: látnok, misztikus, talán kicsit őrült művész, aki nélkül ma mást jelentene zongoristának lenni. Számomra a másik ilyen meghatározó művész Glenn Gould, aki harmincévesen abbahagyta a koncertezést, hogy a lemezfelvételeknek szentelhesse az idejét. Két ellentétes, mégis megkerülhetetlen személyiség” – fogalmazott. Budapesti koncertjén a saját kompozíciói közé vegyülnek majd Liszt alkotásai: a Nuages gris (Szürke felhők) és a Sursum corda. „A két Liszt-darab egyike kísérletező mű, a másik ellenben romantikus, grandiózus megszólaltatásmódot igényel. Liszt zenéje nagyon őszinte és eredeti. Hol rendkívül extrovertált, hol befelé forduló, hatalmas érzelmi amplitúdókat jár be. Számomra a legkedvesebbek az utolsó időszakában született, kísérletező, kicsit furcsa, rejtélyes alkotások. Ekkorra Liszt leszámolt korábbi virtuóz törekvéseivel, és inkább a lelkünk legmélyét akarta megérinteni.”

Ezek közül az alkotások közül különösen kedves Tristano számára a h-moll szonáta, amelyről úgy véli: tökéletes mű. „Nagyon szeretném egyszer eljátszani. Korábban sokat foglalkoztam vele, hozzám közel állóknak megmutattam, de koncerten még soha nem adtam elő.” Tristano arra törekszik, hogy a klasszikus alkotásokat kortárs kontextusba emelje, és friss előadásával megtalálja az utat a mai közönséghez. „A virtuozitás a 19. században lenyűgöző volt, ma azonban már nem sokat jelent. Ráadásul a valódi bravúr nem abban rejlik, hogy valaki rendkívül gyorsan és hangosan bármit el tud játszani, hanem a személyiség erejében. Amikor Liszt játszott, a közönség megőrült érte. Ezt rendkívül finom, halk játékkal is el lehet érni. Néha tudatosan nagyon halkan játszom, hogy a közönség figyelmét egészen a zongorához vonzzam.” Tristano szerint ennek egyik eszköze az elektronikus eszközök használata.

„Nem hiszem, hogy Liszt zenéje és az én zeném közvetlen párbeszédbe lépne, a koncert inkább azt idézi, amikor Liszt két-három órán át játszotta saját műveit a közönségnek. Mára megmaradt a forma, a keret, a művészek azonban mások darabjait interpretálják. A budapesti koncertre nagyobbrészt saját zenéimmel készülök, és ebbe a »folyamba« kerülnek Liszt, illetve néhány korábbi szerző – például Frescobaldi vagy egy 16. századi anonim alkotó – munkái.” Tristano ugyanakkor hangsúlyozza, hogy tiszteletben kell tartania zeneszerző elképzeléseit, bár egy kottahű előadás önmagában nem túl érdekes. „Muszáj a darabot a sajátoddá tenned, a személyesség elengedhetetlen, és szerintem összefér a tisztelettel. Bízom benne, hogy a közönséggel megtaláljuk a közös hangot, és rezonálnak majd minderre.”