Árpád-házi Szent Erzsébet különösen közel állt Liszt Ferenc szívéhez, aki több mint egy évtizeden át élt Erzsébet egykori otthonának közelében. Talán a mű tárgyával való kivételesen mély azonosulás az egyik titka annak, hogy a Szent Erzsébet legendája már Liszt életében kivívta számára az oly ritkán tapasztalt zeneszerzői elismerést, és az 1865-ben a budapesti Vigadóban tartott bemutató után az európai városok kézről kézre adták a magyar királylány zenében megfestett történetét. Molnár Fanni írása.
A Szent Erzsébet legendája nemcsak Liszt első oratóriuma, hanem egyre intenzívebbé váló egyházzenei érdeklődésének egyik legkorábbi gyümölcse is, amely magában hordozza a komponista weimari működésének majdnem másfél évtizede alatt felhalmozott karmesteri és zeneszerzői tapasztalatot.
Árpád-házi Szent Erzsébet valószínűleg Sárospatakon született 1207-ben, II. András király és Meráni Gertrúd harmadik gyermekeként. Épp csak négyéves volt, amikor eljegyezték I. Hermann türingiai őrgróf nála alig idősebb fiával, és átköltöztették Wartburgba, hogy leendő férje családjában nőjön fel. A wartburgi vár ekkor már több mint 150 éve őrködött Türingia határvidéke felett. Erzsébet születése évében itt tartották azt a dalnokversenyt, amelynek történetét később Wagner is feldolgozta a Tannhäuserben, és itt rejtőzködött az egyházi és világi hatalmak által egyaránt üldözött Luther Márton, amíg az Újszövetséget fordította. A 17. században a vár csillaga leáldozott, 1777-ben Goethe volt az első, aki az akkori weimari nagyhercegnek, Karl Augustnak javasolta a romok újjáépítését.
A munkálatokat Karl August utóda kezdte meg, és annak fia, Karl Alexander is szívén viselte a vár sorsát. Ugyanez a Karl Alexander nagyherceg hívta meg a zongoraművészi pályával szakítani vágyó Lisztet 1848-ban, hogy udvari karmestere legyen Weimarban, és lehetőséget biztosított számára, hogy a zeneszerzésnek szentelje magát. Az ő társaságában látogatta meg Liszt a wartburgi várat, ahol tanúja volt, amint Moritz von Schwind festőművész freskókon örökíti meg Szent Erzsébet történetét az épület egyik folyosóján.
Ahogyan a freskók, úgy Liszt oratóriuma is Erzsébet legendájának kulcsfontosságú jeleneteit dolgozza fel, amelyek – ahogy az a szentek életrajzánál lenni szokott – több verzióban maradtak fenn. Az 1. képben a gyermek Erzsébet megérkezik Wartburgba, őt és a főurakat természetesen verbunkos zene kíséri. A 2. kép örökíti meg a felnőtt Erzsébet legendájának leghíresebb részletét, a rózsacsodát. Ebben a változatban Erzsébet nem anyósával, hanem ifjú férjével találkozik, és a szegényeknek titokban kicsempészett étel rózsacsokorrá változik a köpenyében. A 3. kép Erzsébet életének döntő fordulata: férje keresztes hadjáratra indul. Az úton betegségben életét veszti, Erzsébet anyósa pedig, aki mindvégig rossz szemmel nézte a pár jótékonykodását, a 4. kép során elkergeti a várból Erzsébetet. Az 5. képben Liszt a vagyonától megfosztott Erzsébet halálát és üdvözülését, míg a 6. képben ünnepélyes temetését zenésíti meg. A művön vezérfonalként vonul végig egy gregorián dallam, amely Erzsébet személyét jelképezi.
Az özvegy Erzsébet életútját a 19. században erőteljesen átformálták. A legenda szerint valójában önszántából hagyta el Wartburg várát, hogy teljesen Istennek és a szegények ápolásának szentelhesse az életét. A végső nyughelyénél történt csodák is hozzájárultak ahhoz, hogy mindössze néhány évvel halála után szentté avatták.
Erzsébet legendáját a Vashegyi György vezényelte Nemzeti Filharmonikus Zenekar kelti életre a fesztivál nyitónapján, október 9-én. Az oratórium címszerepét a kiváló svájci drámai szoprán, Gabriela Scherer énekli.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.