Hangolódás, de komolyan

liszt_unnep_bloghu_lejatszasi_lista_1200x800_klasszikus_zene_kek.jpg

Már nem kell sokat várni, hamarosan indul az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál,amelynek programkínálatára bátran mondhatjuk, hogy a változatosság és a műfaji gazdagság jegyében fogant – és pontosan ezek a kifejezések adják vissza a 210 éve született zeneszerző-óriás, Liszt életművének fő vonásait is.

A sokszínűség nemcsak a különböző művészeti ágak felvonultatásában, de a fesztivál komolyzenei kínálatában is tetten érhető. A programsorozat nyitányaként a Mátyás-templom hajói Liszt Koronázási miséjét visszhangozzák majd, másnap a Cracow Singers énekegyüttessel a hazai, cseh, lengyel és szlovák kortárs zene világából kaphatunk ízelítőt. Templomi orgonakoncertek terén is bő a kínálat: a Kecskés Mónika – Deák László művészpáros mellett az improvizáció professzora, a német Martin Sturm, valamint a legkülönbözőbb műfajú Liszt-darabok orgonaátiratainak hazai tolmácsolója, Szabó Balázs is megszólaltatja a hangszerek királynőjét. Kiss Péter zongorajátéka Dante és Petrarca szonettjeivel kiegészülve bizonyítja irodalom és zene tökéletes összhangját, míg a világzene és a szakrális muzsika összefonódásának Szokolay Dongó Balázs és Fassang László experimentális koncertjén lehetünk szem- és fültanúi. Klukon Edit és Ránki Dezső koncertsorozata is tartogat egy-két igazi csemegét, és velünk lesz két igazi világsztár, Thomas Hampson, illetve az Orchester Wiener Akademie alapítója, Martin Haselböck is. További különleges fúziókban sem lesz hiány: a Jazzical Trio a fesztivál névadójának népszerű dallamait a jazz nyelvén szólaltatja meg… és még folytathatnánk, de inkább hangolódj velünk a közelgő programokra komolyzenei válogatásunkkal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztunnep.blog.hu/api/trackback/id/tr2716685184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mutass kevesebbet

LISZT ÜNNEP NEMZETKÖZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL

Zenetörténeti jelentőségű bemutatók, legendás együttesek, kortárs produkciók idézik meg Liszt szellemiségét 2023. október 11. és 22. között a harmadik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon.

süti beállítások módosítása