Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

Sorozatunkban a Liszt Ünnep kiváló művészei mesélnek arról, mit jelent számukra Liszt Ferenc művészete, mely alkotások rabolták el a szívüket, és miért fontos számukra a mű, amelyet a fesztiválon játszanak. Elsőként Balog József zongoraművészt kérdeztük, aki az A-dúr zongoraversenyt adja majd elő Vaszilij Petrenkóval és a Royal Philharmonic Orchestrával. Kondor Kata interjúja.

Egy zongorista pályáján döntő fordulat lehet, amikor megismeri Liszt Ferenc munkásságát, nem volt ez másképp Balog József esetében sem. „Meghatározó élményt jelentett, amikor először találkoztam a művészetével. Azonnal éreztem, hogy Beethoven mellett ő a zenetörténet egyik legmeghatározóbb alakja, kettőjük nélkül elképzelhetetlen lenne a 20. századi zene” – mondja. Már konzervatóriumi évei alatt játszott Liszt-műveket, és a Zeneakadémiára is azokkal felvételizett. Fontosnak tartja, hogy az alkotásokat Liszt-korabeli hangszereken is megszólaltathatta: „Szerencsés helyzetben vagyok, mert ezeknél a zongoráknál az ember rájöhet: a szerző nem azért írta technikai értelemben annyira bonyolultra a műveit, hogy megnehezítse az előadók dolgát, hanem mert az ő életében rendkívül sokat fejlődött a hangszer, és ezt megpróbálta maximálisan kihasználni.” Arra is felhívja a figyelmet, hogy ezeken a zongorákon kisebbek a távolságok is, amelyeket az előadó kezének át kell érnie, és nem igényel akkora erőt a billentyűk leütése.

Fotó: Emmer László

A művésznek ugyanakkor nagy szívfájdalma, hogy külföldön még mindig tapasztal előítéletet, ha Liszt Ferenc műveiről esik szó. „Sokszor csak az üres virtuozitást látják benne, én pedig igyekszem minél több oldalát megmutatni. Gyakran játszom a kései műveit, nagyon szeretem őket. A rengeteg hang mögött meg lehet találni a mondanivalót, azt kell értelmezni, és megmutatni a közönség számára. Liszt rengeteget újított a hangkészleten, a harmóniákon, illetve a ritmuson is. Ahogy a hangszer fejlődött, nagy alázattal átdolgozta saját, korábbi műveit.” Ám az előadó csak akkor képes az alkotások összetettségét megmutatni, ha mélyen érti és képes közvetíteni azokat, nem akad fenn a technikai nehézségeken – magyarázza. Ugyanakkor érdekes adaléknak tartja, hogy a Liszt játékáról fennmaradt egyes beszámolók szerint előfordult, hogy a zeneszerző rendezetlenül, sok melléütéssel játszott, hiszen a korszakban mások voltak az elvárások az előadásmóddal kapcsolatban. „Ma sok mindent feláldozunk a precizitás oltárán, pedig amíg egy-egy hiba vagy félreütés nem zavarja az esztétikai élményt, nem kellene vele annyit foglalkozni, mert nem ez a zene lényege” – teszi hozzá.

Mikor arról kérdezem, ő maga milyen úton jutott el a Liszt-művek mélyebb rétegeihez, elmondja, milyen nagy szerepe van ebben annak, hogy sokféle stílust játszik, amelyek nézőpontjából a Liszt-darabok mindig új oldalukat mutatják meg. „Időnként előveszem a h-moll szonátát, ami minden zongorista számára fontos darab, és az én életemben is különleges helyet foglal el. Mindig kíváncsi vagyok arra, hogyan fejlődött a mű a gondolataimban, és tapasztalatom szerint ez szoros kölcsönhatásban van azzal, hogy éppen barokkot, bécsi klasszikát vagy kortárs zenét játszom. Minden korszak segít megérteni, hogy Liszt mitől volt egyedi.” Ennek szellemében hibásnak tartja azt a megközelítést, amikor az emberek éles határt húznak Liszt Ferenc és Bartók Béla művészete között, mivel két különböző évszázadhoz kötik őket. Amikor egy koncerten Liszt kései alkotásait és Bartók Bagatelljeit játszotta, azt vette észre, hogy a darabokat kevésbé ismerő hallgató talán meg sem tudná mondani, melyik mű kitől származik.

A zongoraművész a Liszt Ünnepen olyan kiváló partnerekkel játssza majd a komponista egyik fő művét, mint Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra. „Az A-dúr zongoraverseny nagyon közel áll a szívemhez, gyönyörű alkotás, és sok szempontból teljesen más, mint az Esz-dúr versenymű. Liszt érett korszakát képviseli, melyben a virtuozitás teljes mértékben a lírai és drámai karakterek kifejezését szolgálja. A hangszerelés is különleges, csodálatos szólókat játszanak a zenekar tagjai. A műben szereplő fontos párbeszédek miatt a szólistának nemcsak a saját szólamával, de a teljes partitúrával tisztában kell lennie. A darabot indító, illetve a műben alkalmazott harmóniai váz teljesen új volt abban a korban, miközben mára eljutottunk odáig, hogy például a hollywoodi filmzeneipar elképzelhetetlen lenne Liszt vagy Wagner zenéje nélkül. A műben már a kiforrott Liszt hangját hallhatjuk, véleményem szerint a komponistának ez a csúcskorszaka, így minden zongorista számára kivételes élmény ezt a művet játszani.”