Az 1872-ben Pesten megalapított Wagner Társaság – számos európai város társegyesületével karöltve – tevékeny részt vállalt abban, hogy a Wagner-kultusz szentélye Bayreuthban négy esztendővel később felépüljön. A társaság fennállásának százötvenedik évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi koncert hazai szólistája a Fricka és Brangäne emlékezetes megformálójaként ismert, Bayreuthban edződött kiváló mezzoszoprán, Schöck Atala lesz, aki a világhírű német bariton, Michael Volle mellett lép színpadra. Lehetséges-e Wagnert részletekben előadni? Milyen érzés a főistennel perlekedni? Az énekesnőt szerepei mellett arról is megkérdeztük, léteznek-e manapság „Wagner-hangok”?
Schöck Atala (Fotó: Papp Éva)
Hogyan emlékszik vissza első Wagner-élményére?
Az egyetemen történelem és német szakra jártam, mindig is a népvándorlás kora érdekelt, azon belül is a germán törzsek és a mondavilág. Amikor lehetőségem nyílt kimenni egy nyári egyetemi kurzusra, azt választottam, ahol a Nibelung-ének volt a téma, a diplomamunkámat pedig A Nibelung gyűrűje irodalmi hátteréről írtam. Nem vagyok tudóstípus, de büszke vagyok arra, hogy eredetiben olvastam a középkori szövegeket. Zeneakadémiai éveim alatt a Wagner Társaság ösztöndíjával jutottam el Bayreuthba, ahol Siegfried Jerusalemet és Waltraud Meiert hallottam a Trisztán és Izoldában.
Szívesen odaképzelte volna magát melléjük a színpadra?
Az előadás óriási hatással volt rám, de akkor még fel sem merült bennem, hogy valaha is Wagnert fogok énekelni. A diplomázásom után különböző énekversenyeken vettem részt, így hallott engem Toulouse-ban a Bayreuthi Ünnepi Játékok egyik művészeti tanácsadója, aki aztán meghívott előénekelni a Parsifal egyik viráglányának szerepére. Úgyhogy 2004 és 2007 között majdhogynem pályakezdőként énekeltem Bayreuthban. Csodálatos emlékeket őrzök erről az időszakról, egy komplett magyar kolónia dolgozott kint: az énektanárnőm, Németh Judit szerepelt az előadásban, két évig Fischer Ádám vezényelt, Korondi Annával is együtt énekeltünk, a kórusban és a zenekarban máig sok a magyar, és a Wagner Társaság tagjai is minden évben ott ünnepeltek minket.
Schöck Atala Wagner Walkürjében (Fotó: Pályi Zsófia)
Hogyan hatott a Wagnerrel való kapcsolatára, hogy első élményei mind Bayreuthhoz kötődnek?
Rögtön személyesebb viszonyba kerültem a zenéjével. Egy rendkívül szép időszakban voltam ott: még élt Wolfgang Wagner (német operarendező, a Bayreuthi Ünnepi Játékok egykori igazgatója, Richard Wagner unokája és Liszt Ferenc dédunokája – a szerk.) és a felesége. Amikor megérkeztem, az öltözőben egy malomkerék nagyságú virágcsokor várt, és a család minden tagja aláírta a kártyát. Rögtön befogadtak maguk közé. Egészen különleges érzés volt ezt mindössze harmincévesen, kezdőként megtapasztalni. Bayreuthban nagyon szeretik a magyarokat, biztosan a nagy elődeink miatt. Támogatták is a fiatal művészeket, mecénások révén több franciaországi koncertfelkérést kaptam. Jó lenne ismét visszatérni Bayreuthba!
A lendületes kezdés dacára sokáig mégsem elsősorban Wagner-énekesként tartották számon. Egyáltalán létezik még ez a kategória?
Nem annyira. Részben kényszerűség viszi rá az énekeseket, hogy mindent elénekeljenek. Évek óta beszélünk arról, hogy manapság nincsenek igazi nagy Wagner-hangok. A hang elsősorban a testfelépítésen múlik, a hangszalagok hosszán és vastagságán, de ehhez megfelelő énektechnikával sokat hozzá lehet tenni. Nagy szükség lenne arra, hogy az énekesek fokról fokra kapják meg az egyre nehezebb Wagner-szerepeket, ne azonnal, a karrierjük legelején. Most Lise Davidsenről beszélnek „új Birgit Nilssonként” – a skandináv országokból időről időre érkezik az utánpótlás Wagner-énekesekből. Ők rendelkeznek hozzá a szükséges testi adottságokkal, testmagassággal. A viking háttér, ugyebár… (nevet) Bevallom, én nem tekintem magamat kifejezetten Wagner-énekesnek. Igaz, most Wagner a nagy szerelmem, az, akitől a legszívesebben énekelek, de sok minden mást is szoktam, például a francia repertoárt vagy oratóriumokat. Michael Volle – aki az októberi koncerten a partnerem lesz – büszkén beszél róla, hogy a mai napig Bachot és dalokat is énekel, és én is így vagyok ezzel. Mondanom sem kell, nagyon várom, hogy halljam őt!
Szöveg: Kondor Kata
A fentiekben az interjú részletét közöljük, a beszélgetés teljes terjedelemben az október elején megjelenő Liszt Ünnep Magazinban olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.