Amikor korszakalkotó zsenik munkáiról gondolkodunk, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon mit tudtak ők, amiket mi, egyszerű földi halandók nem? Mi a kulcsa annak, hogy a hírnév ne csak 15 percig, sőt ne is csak egy életen át tartson, de akár évszázadokon keresztül elkísérje gazdáját? Vagy az egyszerűség kedvéért vegyük csak Liszt Ferenc feledhetetlen örökségét górcső alá.

Liszt Ferenc, Forrás: fidelio.hu

Miért van az, hogy a Magyar rapszódia örökzöld dallamfoszlányai – akár telefonos hívásvárakoztatás formájában – még mindig velünk élnek, míg például az alig pár éve berobbanó és mindenkinek dallamtapadást okozó Gangnam Style-ra már alig emlékszünk? Előre borítékolható, hogy a titok nyitja a tehetségben és az emberi nagyságban keresendő. Ha Liszt-kaliberű alkotó nem is terem minden bokorban, büszkén állíthatjuk, hogy az általa képviselt erények közül jó párat felfedezhetünk kortárs alkotóinkban is, arról nem is beszélve, hogy nekik köszönhetően a legmagasabb művészi színvonalon élvezhetjük ma is a zeneszerző örökbecsű szerzeményeit. Mutatjuk, kikre gondolunk és milyen Liszt-darabokkal készülnek az októberi programsorozatra!    

Liszt ötször

Vitán felül áll, hogy a Studio 5 műhely jubileumi koncertjének ott a helye a Liszt Ünnep koncertkínálatában. A napjaink legkiválóbb zeneszerzőiből verbuválódott műhely szellemisége eklatáns példa arra, hogy a liszti gondolkodásmódról ér jelen időben beszélni. Az öt komponistában ugyanis ugyanaz a nyitottság, érzékenység és zenei tehetség érhető tetten, ami a zenei műfajokkal lelkesen kísérletező, az egyházi zenétől a népdalokig minden dallamvilágra egyaránt fogékony Liszt Ferenc munkásságában. Bella Máté, Kecskés D. Balázs, Szentpáli Roland, Kutrik Bence és Virágh András Gábor zenei kollázsnak is beillő koncertjei attól válnak rendkívül izgalmassá, hogy valamennyien teljesen eltérően gondolkodnak a világról, és más zenei nyelvet képviselnek. Egy újságcikk summázata szerint: „Mentesek a stiláris előítéletektől, számos zenei hatást szívesen használnak és integrálnak, mindezt a lehető legmagasabb művészi színvonalon teszik.” 10. jubileumi koncertjükkel oly módon tisztelegnek a fesztivál névadója előtt, hogy valamennyien egy általuk választott Liszt-műre reflektálva alkottak egy-egy kompozíciót, így a koncert gerincét az eredeti művek és az őket követő parafrázisok alkotják majd. És hogy a „legmagasabb művészi színvonalra” és a misztikus ötös számra ezúttal se cáfoljanak rá, a szerzeményeket öt briliáns zongorista – Ránki Fülöp, Csabay Domonkos, Fülei Balázs, Ádám Zsolt és Vida Monika Ruth – előadásában élvezheti majd a közönség október 12-én a Zeneakadémia Solti Termében.    

Studio 5, Fotó: Kiss Krisztina
 

A közízlés felemelkedése 

Köztudott, hogy Lisztben bármilyen zenei impresszió képes volt elindítani a komponálás alkímiáját, amelynek eredményeként az eredeti dallam remekmű formájában született újjá. Nem volt ez másként az akkoriban felkapott tánczenékkel és műdalokkal sem, amelyek magyarországi látogatásai során érték utol a zeneszerzőt. Marie d’Agoult-hoz írt levelének sorai bizonyítják, hogy a túlbuzgó vendéglátók esélyt sem hagytak Liszt számára a zenei közízlés elkerülésére: „...elindultunk Pestre, ahova baleset nélkül érkeztünk meg tegnapelőtt 4 óra felé. Fél 6 óra felé egyszerre csodálatos zengésű férfihangokat hallok; kinyitják az ajtókat; vagy hatvan ember volt ott együtt a szomszéd szobában, négyest énekelnek kórussal – a szöveget a legközelebbi levelemben elküldöm magának. Ezek a hangok, ismeretlen barátoknak ez az összegyülekezése, ez az ünneplés mély benyomást tettek rám. Alig végződött a kvartett, s egy, az udvarban gyülekezett óriási katonazenekar (vagy ötven-hatvan muzsikus) erőteljesen rágyújt egy magyar dallamra, amit nekem tulajdonítottak, s ebben a gondolatban írt át hevenyészve zenekarra a karmester. A hideg dacára mind kimentünk az erkélyre. Az előadás tökéletes volt, a szándék nagyon kedves. A magyar dal után egy elég rossz nyitányt játszottak kiváló együttes munkával és pontossággal. Visszatérek a szalonba, ott hét kottatartó mögött a műkedvelők színejavát találom. Beethoven »Nagy szeptett«-jét választották ki ünneplésemre.”

Lukács Miklós, Fotó: Andrási Ingrid

A Liszt Ünnep október 17-i koncertje időutazásra csábít bennünket, hogy a népzenei formanyelv Ariadné-fonalát követve megmerítkezhessünk a 19. század zenei miliőjében. A korabeli báltermek és kisvendéglők zenei életének éppúgy elválaszthatatlan részét képezték a verbunk és a csárdás dallamai, mint az akkor még népzenének vélt cigánymuzsika, a zenészek pedig a magyar virtus jegyében igyekeztek a legmagasabb szintre fejlesztett virtuozitással előadni ezeket. A Szabó Dániel cimbalomművész által megálmodott koncert tételei tökéletesen megelevenítik a 19. századi magyar közízlést, de a szerkesztő Liszt életművének azon darabjai közül is válogat, amelyek ezekből inspirálódva születtek. A virtuozitásról olyan kiváló művészek gondoskodnak, mint Lukács Miklós cimbalomművész vagy Fülei Balázs zongorista, illetve a Zeneakadémia Népzene Tanszékének tanulói és tanárai.

Fülei Balázs, Fotó: Deber Gábor

A zongora Paganinije

Jóllehet Liszt újító, fülbemászó vagy éppen szokatlan hangzású művei pillanatok alatt a közbeszéd részévé váltak, hallatlan népszerűségét mégiscsak lebilincselő zongorajátékának köszönhette, amelyben az utolérhetetlen hangszerismeret és a személyiségéből fakadó karizmatikus kisugárzás egymást erősítve elegyedett. Műveinek nagy részét zongorára komponálta, és érthető módon előadásuk is az átlagnál jóval magasabb szintű technikai tudást követel a muzsikusoktól. Oláh Kálmán, a Liszt-díjas, Szabó Gábor-életműdíjas és Artisjus-díjas jazz-zongorista méltó követője 19. századi idolunknak. Amellett, hogy a világ kortárs zenei életének egyik legeredetibb alkotója és legkitűnőbb előadóművésze, a liszti életmű alapos ismerője és szenvedélyes rajongója is egyben. 2006-ban Always című darabjával megnyerte az egyik legrangosabb amerikai zeneszerzőverseny, a Thelonious Monk Jazz Composers Competition fődíját, amelynek odaítéléséről olyan világnagyságok döntöttek, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter és Pat Metheny. Oláh Kálmán művészetének egyik alapvonása, hogy nyughatatlan kísérletezőként folyton feszegeti a zene műfaji határait, ezért darabjainak jellemzője, hogy bennük a jazz és a klasszikus zene karakterjegyei a legváltozatosabb módon fonódnak egymásba. Vérbeli rögtönzőművészként pedig egészen biztos, hogy vállalná a megmérettetést, ha ebben a fegyvernemben Liszt Ferenc párbajra hívná. A kéthetes őszi programsorozat keretében a bőgős Barcza Horváth Józseffel és a Horizont Quintet művészeivel lép színpadra, hogy Liszt-parafrázisokkal varázsolja el közönségét.  

Oláh Kálmán, Fotó: Szalóky Béla

Víkingur Ólafsson esete a kerti muzsikával

A zseniális izlandi zongoristával, Víkingur Ólafssonnal már találkozhatott a hazai közönség a Müpa színpadán. A rendívül érzékeny muzsikus ezer láthatatlan szállal kötődik a magyar kultúrához, beleértve ebbe zeneszerzőink – például Bartók, Ligeti, Kurtág és természetesen Liszt Ferenc – végeláthatatlanul gazdag munkásságának alapos ismeretét is. Budapesti koncertjén Ravel G-dúr zongoraversenyét adja majd elő, de ugyanezen az estén elhangzik Sosztakovics e-moll szimfóniája és Liszt egyik legnépszerűbb szimfonikus költeménye, a Les Préludes is az Orchestre symphonique de Montréal előadásában. Miután Liszt megismerte Berlioz Fantasztikus szimfóniáját, a programzene újító irányzata olyannyira bűvkörébe vonta, hogy ő maga is elkötelezett híve és gyakorlója lett, ennek eredményeként számos zeneművet alkotott ebben a műfajban. Liszt igyekezett mindent elkövetni, hogy közönsége Lamartine költeményének alapgondolatát vélje felfedezni Les Préludes, vagyis Előjátékok című zenekari kompozíciójában, amelyet ő maga így foglalt össze: „Mi más az életünk, mint előjátékok sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, amelynek első hangját a halál csendíti meg?” Az igazság azonban – ami persze egy cseppet sem von le a zenemű értékéből – az, hogy a fent említett mondanivalót Liszt csak a darab megszületése után rendelte hozzá a műhöz. Eredetileg egy másik költő, Joseph Antoine Autran nem kevésbé fennkölt és egyenesen neki ajándékozott költeménye, Az északi szél inspirálta azt. Ne csodálkozzunk tehát, ha a művet hallgatva nemcsak az emberi élet stációi, de a süvítő északi szél víziója is megjelenik lelki szemeink előtt. A darabot 1854-ben mutatta be Liszt Ferenc a weimari udvari színházban, és azonnal a hangversenytermek standard repertoárdarabjává vált. Érdekes, hogy a szerző olyannyira nem tekintette kimagaslónak a Les Préludes művészi értékét, hogy később csak Gartenmusiknak, vagyis kerti muzsikának titulálta. 

Vikingur Olaffson, Fotó: Ari Magg

Rajkó Zenekar 70

Kevés emberről mondható el, hogy bármerre is jár a világban, nyomában buja virágzásnak indul a kulturális élet. Liszt ezen kevesek közé tartozott: Weimart ragyogó zenei központtá varázsolta, Rómában sikerrel kísérletezett az egyházzene megújításán, míg Magyarországon múlhatatlan érdeme, hogy a zenei nevelés intézményesült, és olyan magas szintre emelkedett, amiről korábban álmodni sem mertünk. Ha napjaink zenepedagógiájában keresünk párhuzamot hasonló produktivitásra, akkor jobb példát az idén 70 éves fennállását ünneplő Rajkó Zenekarnál biztosan nem találunk. Az általuk kifejlesztett és alkalmazott Rajkó-módszer roma fiatalok ezreit ruházta fel a legmagasabb szintű zenei tudással, amivel a repertoárjukat képező műfajok – mint a cigányzene, az operett vagy az ezekből táplálkozó klasszikus darabok – mesteri tolmácsolói lehetnek. Módszerük bekerült a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló programok és tevékenységek nemzeti nyilvántartásába, és jelenleg a magyar kultúra nagyköveteiként tartják számon őket. Mivel Liszt Ferenc – korábban említett érzékenységének hála – gyakorta nyúlt ihletforrásként a cigányzenéhez, a Rajkó Zenekar műsor-összeállításaiban gyakran találkozhatunk a zeneszerző darabjaival. Október 21-i koncertjükön Liszt leghíresebb rapszódiáját, a Magyar fantáziát adják elő hamisítatlan Rajkó-stílusban!

Rajkó Zenekar, Forrás: rajkomodszer.hu