Minden, amit tudnod kell Cory Henryről

Egy zseniális alkotó, aki egyszerre lenyűgöző zongorista, énekes, producer és dalszerző, aki hatéves kora óta áll színpadon, számtalan műfajban bizonyított a gospeltől az r&b-n át a jazzig, és olyan világsztárokkal dolgozott, mint Bruce Springsteen, a The Roots, a Boyz II Men, Kenny Garrett, Kanye West vagy az Imagine Dragons, a Snarky Puppy tagjaként pedig több Grammy-díjat nyert. Ő Cory Henry, akinek Müpa-beli lemezbemutató koncertje az ősz egyik legjobban várt zenei eseménye. El is meséljük, miért! 

20211021_lisztunnep_cory_henry4.jpg  Cory Henry, Fotó: 

Lélegzetelállító csodagyerek

Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a brooklyni születésű Cory Henry és Liszt Ferenc életében több közös pont is van: ahogy Liszt kilencéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, úgy Cory Henry is elképesztően korán mutatott kimagasló tehetséget zongorán és Hammond-orgonán, hatéves korában már rendszeresen fellépett New York-i templomokban és a harlemi Apolló Színházban.

 

A bátor kísérletező

Ha egy szóval kellene jellemeznünk Cory Henryt, az a nyitottság lenne, hiszen mindig készen áll a kihívásokra és a kísérletezésre. Édesanyjának köszönhetően már kisgyermekként rengeteg zenét hallgathatott, számtalan műfajjal ismerkedhetett meg, miközben kreatív energiáit sem szorították korlátok közé, így szabadon játszadozhatott a különféle dallamokkal és improvizációkkal. Mind a mai napig bátran variálja a műfajokat, ami legújabb szólóalbumán, a frissen megjelent Best of Me című lemezen is erősen érződik, hiszen a dalok a funk, a blues, a gospel, a jazz és persze az r&b áramló fúziójából születtek.

 

Hirtelen jött felnőttkor

Bár tehetségét sokan csodálják, tán irigylik is, az éremnek természetesen mindig két oldala van.  Alig 6 éves volt, amikor elvesztette édesanyját, 12 évesen, édesapja halála után pedig végleg véget ért számára a gyerekkor… Saját bevallása szerint ezek a tragédiák visszavonhatatlanul megváltoztatták az életét és azt, ahogy a világra tekint. Bár már jó ideje nincsenek mellette, egy-egy nagyobb horderejű döntés előtt mindig elképzeli, vajon mit tanácsolnának a szülei. Egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, leginkább a DC képregényhősével, Batmannel tud azonosulni, aki szintén hamar elveszítette a szüleit, és egyedül kényszerült megállni a helyét a világban. Henry számára a gyász időszakában a zenélés volt a mentsvár, profi karrierjét is ekkor kezdte el még tudatosabban építeni.

rap-20200829-cory_henry-press_photos-3-scaled.jpgCory Henry, Forrás: relix.com 

A zene, ami összeköt

Mélyen hisz a zene univerzalitásában és abban, hogy a zene a legkülönbözőbb hátterű és nézetű embereket is képes összekötni. Ebből a gondolatból merít erőt és motivációt a nehezebb időszakokban. Hiszi, hogy a zene – nemcsak a sajátja, de pályatársaié is – egyfajta hidat képez az emberek között. James Brown, Herbie Hancock, Billy Preston, Prince és Stevie Wonder csak néhány azok közül, akiket példaképeiként említeni szokott, és akiknek a lemezeit ő maga is gyakran hallgatja, ha inspirációra van szüksége.

 

Az improvizáció mesterei 

Karrierjének jelentős állomása volt az időszak, amit a legendás Snarky Puppy formációban töltött, akikkel 2 Grammy-díjat is bezsebeltek. A Michael League basszusgitáros vezetésével működő, a jazzt, rockot, világzenét és funkot elképesztő improvizációkkal ötvöző popkollektívát a hazai közönségnek is volt szerencséje látni 2017 tavaszán a Müpában. Henry 2018-ban hagyta el a csapatot, hogy szólókarrierjére és régebbi terveinek megvalósítására, többek közt az Art of Love névre keresztelt projektre koncentrálhasson.

 

Egy régi álom megvalósulása: a Funk Apostles

2015-ben a Funk Apostles megalakulásával régóta dédelgetett álma vált valóra. Az ország minden tájáról keresett meg zenészeket, hogy saját együttesébe invitálja őket. Régi vágya volt egy olyan zenekar létrehozása, amelynek stílusát senkihez sem igazodva, saját ízlésére formálhatja. Egyúttal egy sokkal komplexebb szerepben is kipróbálhatta magát, hiszen nemcsak zenészként, de dalszerzőként és frontemberként is jelen van az együttes életében. Bár a dalok koncepcióját ő maga álmodja meg, a végleges formát a zenekar tagjaival közösen alkotják meg, sokszor két koncert között, útközben. Saját bevallása szerint a zeneszerzés folyamatához mindenhonnan merít, és a nap bármely szakában rátörhet az ihlet. Zene és dallam általában egyszerre talál rá, a szöveg csak azután következik, ha egyáltalán van.

 

Négylábú inspiráció

Sokan tudják, hogy hatalmas kutyarajongó, és akárcsak például Chopint, őt is nagyban inspirálja saját kutyája, aki már több mint egy éve része az életének. Lady Lingusnak még külön Instagram-oldala is van, ahol a rajongók nyomon követhetik az elképesztően aranyos négylábú mindennapjait.  

Hit a zenében és a mindennapokban

Twitter-oldalán sokszor és sokféle témában nyilvánul meg, őszintén és szabadon kommunikálva érzéseit és gondolatait rajongói felé. Gyakran beszél arról is, hogy számára a templomba járás felér egy terápiával, hiszen zenei karrierje is innen indult, a gospel pedig örökre meghatározó műfajjá vált számára. Zenéjével és dalszövegeivel is mindig igyekszik reflektálni a jelen történéseire. Vallja, hogy a közösségi média sokszor megtévesztő világában mindenki másképp küzd meg a kihívásokkal. Ő a zenét választotta, nekünk pedig abban a szerencsében lesz részünk, hogy a Liszt Ünnep keretében, október 21-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán hallhatjuk és láthatjuk őt. Biztosak vagyunk benne, hogy felejthetetlen este lesz!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztunnep.blog.hu/api/trackback/id/tr3316725992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mutass kevesebbet

LISZT ÜNNEP NEMZETKÖZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL

Zenei ritkaságok, ősbemutatók, premierek, legendás együttesek, fiatal tehetségek, a hazai és nemzetközi kulturális élet kiválóságai: 2021. október 8. és 24. között az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon.

süti beállítások módosítása