Szupersztár, lángész, egyetem és kisbolygó – történetek Lisztről és egy vadonatúj fesztiválról

Sokan az első „rocksztárnak” tekintik, akiért addig sosem látott módon rajongott a közönség, még többen egyszerűen korszakalkotó zenei géniusznak tartják, teljes joggal: Budapesten, Európa és a világ nagyvárosaiban számtalan köztéri szobor idézi meg alakját, de neveztek el róla egyetemet, repteret, sőt kisbolygót is. Hogy ki ő?

liszt_lehmann_festmeny.jpg

Liszt Ferenc portréja (részlet) - Henri Lehmann festménye

Természetesen Liszt Ferenc, akinek számtalan remekművet köszönhetünk, és akinek nevét 2021 őszétől végre egy különleges összművészeti programsorozat is viseli. Elérkezett a pillanat, hogy meséljünk róla és az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválról egy kicsit!

A 210 éves zseni, aki újra és újra meglep

Mint Liszt­-kutató és évtizedek óta a zeneszerző műveinek előadója, rendkívülinek tartom ezt az örökséget, melynek legfontosabb vonása a szellemi nyitottság – fogalmaz a világhírű orgonaművész és karmester, Martin Haselböck, aki zenekarával és a kiváló baritonnal, Thomas Hampsonnal érkezik a Liszt Ünnepre idén októberben. – Amikor Lisztet nyitottnak nevezem, nemcsak a legkülönfélébb hagyományok iránti fogékonyságára gondolok, hanem arra is, ahogyan kísérletező, innovatív szellemével a jövő felé fordult. Ezért lehetett oly sok későbbi nagy zeneszerző elődje. A harmadik fontos vonása, hogy újra meg újra meglep. Még ma is. Még mindig nagyon sok vele kapcsolatban a felfedeznivaló.”  És ha már felfedezés és meglepetés, természetesen a zeneszerző születésének 210. évfordulóján debütáló Liszt Ünnep sem maradhat le névadójától: a fesztivál Liszt gazdag életművéhez hasonlóan olyan programot kínál a kíváncsi közönségnek, amelyben mindenki megtalálhatja a számára izgalmas, felfedezést jelentő előadásokat.

211022_bretz_gabor_002_c_emmer_laszlo_web.jpg

Bretz Gábor, akit Liszt Ferenc Esztergomi miséjében hallhat majd a közönség, fotó: Emmer László

Október 8. és 24. között nem csak Liszt-kompozíciók csendülnek fel ugyanis, de számtalan műfajban követik egymást az ősbemutatók és premierek, az elektronikus zenétől a jazzen, a popon, a világzenén át az operáig és a táncművészeti, irodalmi eseményekig. A fellépők és közreműködők között olyan nemzetközi sztárokkal találkozhatunk, mint a Liszt-dalok legihletettebb tolmácsolója, a már említett Thomas Hampson és az Orchester Wiener Akademie, a Compañía Antonio Gades, akiknek névadó koreográfusa Carmen című táncfilmjével beírta magát a filmtörténetbe, a legendás Grammy-díjas gitárművész, Gilberto Gil, az orgonavirtuóz Martin Sturm, a Cracow Singers kamarakórus vagy a kortárs görög komponista, Georges Aperghis. Liszt Ferenc legismertebb szakrális műveit templomi koncertek keretében vagy a Zeneakadémia nagytermében élvezhetjük, a Magyar koronázási mise a Mátyás-templom falai közt, míg az Esztergomi mise az esztergomi bazilikában hangzik majd fel. Apró zenetörténeti adalék, hogy a fesztivál keretében most mindkét művel ősbemutatójuk helyszínén találkozhatunk. Igazi különlegességnek ígérkezik Gyöngyösi Levente opera-musicalje, A Mester és Margarita, de a felfedezés élményére vágyóknak a Müpa tereiben megvalósuló Elektroakusztika 2021 est is kötelező program!

A lángész világfi, aki műfajokat, művészeket, városokat köt össze

Ha csak világszerte ismert zeneszerzőként és zongoraművészként tekintünk Liszt Ferencre, már akkor is dagadhat a mellünk attól, hogy több más aspiráns nemzettel szemben, akik szintén szerették volna sajátjukként emlegetni, ő maga sziklaszilárdan kitartott magyar származása mellett. Valóban félreértésekre adhat okot, hogy 1811-ben német anyanyelvű szülők gyermekeként, a mai Burgenland területén fekvő Doborjánban született, sosem tanult meg magyarul, ezért ha csak tehette, francia nyelven fejezte ki magát. Így esett, hogy aztán franciául hangzott el az a bizonyos sokat idézett Liszt-mondat is: „Je suis Hongrois.” Mozgalmas élete során hosszabb-rövidebb ideig éppúgy otthonra talált Bécsben, Párizsban, Rómában és Weimarban, mint Budapesten, ahol rengeteg hely őrzi a nevét vagy emlékét. Kivételesen sokoldalú műveltségének, karizmatikus személyiségének köszönhetően Európa bármely pontján maga köré vonzotta a kor meghatározó művészeit és gondolkodóit. Baráti szálak fűzték Chopinhez, Wagnerhez, Berliozhoz, Schumannhoz, de rendkívüli nyitottságának köszönhetően Victor Hugo, Dumas, Balzac, Heine és Delacroix is szívesen időztek társaságában. Bármerre is járt a világban, mindenfelé a zenei élet fellendítésén fáradozott, amelyhez nem csak anyagi támogatással, de személyes szakmai tevékenységével is hozzájárult, jótékonysági koncertek tucatjain lépett fel. És ha ez még mindig nem volna elég ahhoz, hogy halhatatlanjaink sorába emeljük – hogyne volna elég! –, akkor említsük meg a Zeneakadémiát, amely Liszt Ferenc ösztönzésére és befolyásának köszönhetően nyitotta meg kapuit, amelynek első orgonáját is ő maga választotta ki, és amely azóta megszámlálhatatlanul sok nagyszerű alkotóval gazdagította a zenei életet. A Liszt Ünnepen pedig a Zeneakadémia és a Régi Zeneakadémia olyan kiváló művészek koncertjeinek helyszíne lesz, mint Klukon Edit és Ránki Dezső, Ránki Fülöp, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs, a Jazzical Trio, Kiss Péter vagy Szabó Balázs.

211012_thomas_hampson_002_c_jimmy_donelan.jpg

Fotó:  Thomas Hampson © Jimmy Donela

Jelmondatához híven – „A lángész kötelez!” – Liszt egész életében képezte magát, ugyanakkor elszántságának és jobbító szándékának köszönhetően zeneszerzőként, virtuóz zongoristaként, karmesterként, zenei íróként és pedagógusként haláláig motorja és fáradhatatlan szolgálója volt az európai kulturális és művészeti életnek. Nemzetközi összművészeti fesztiválunk névadójául tehát nem is választhattunk volna mást, mint a világpolgár Liszt Ferencet: a zenei sokszínűség, a klasszikus és kortárs egymás mellett élése is tökéletesen rímel munkásságára, amelyben az elődök hagyományainak tisztelete éppúgy szerepet játszott, mint a nyughatatlan újító szándék, amellyel a zenei élet szinte valamennyi ágát megreformálta. Ez tükröződik majd a Liszt Ünnep 17 napnyi programjában is, érdemes lesz velünk tartani októberben!

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztunnep.blog.hu/api/trackback/id/tr3416691972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Baranyai 2021.10.07. 08:37:55

Az 1850- es években már olyan zongoradarabokat írt, amik megidézték Debussy- t. A késői Liszt- művek (főleg a Csárdás obstiné, Csárdás macabre) pedig előrevetítik Bartók Allegro barbaro- ját. Zseni volt, na...

Mutass kevesebbet

LISZT ÜNNEP NEMZETKÖZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL

Zenetörténeti jelentőségű bemutatók, legendás együttesek, kortárs produkciók idézik meg Liszt szellemiségét 2023. október 11. és 22. között a harmadik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon.

süti beállítások módosítása